Ibolya Balogh-Molnár
Végre elkészültem a szív albummal, még a hónap elején vettem ezt a szív, meg egy másik virág alakút. Sokat gondolkodtam mi kerüljön bele, de végül is egy Ibi+Tibi mini album lett belőle. Több érdekessége is van, az egyik hogy a Tibitől kapott rózsa csokrok papírjait és szalagjait használtam fel díszítésnek. A másik pedig, hogy ragasztó helyet gemkapcsokkal rögzítettem a képeket. Az alapszínek: Fekete, vörös, fehér. Plusz fotó kartont, bordó kartont és szívecskékkel domborított papírt is felhasználtam. A szövegeket fóliára nyomtattam ki. BORÍTÓ: A 2 kis szívecske fából van, össze volt ragasztva és egy drótra ragasztva, eredetileg az egyik valentin-napi rózsámat díszítette. Ezeket használtam sablonnak a többi szívecskéhez is az albumban. Középen pedig a pici szivecske is egy csokorból való, az elszáradt növény szárával együtt téptem ki. Az összekötő szalagokat még lehet, hogy le fogom vágni. 1.OLDAL: Az első oldalon mindkettőnk 8-os ballagási képe látható amikor 14 évesek voltunk. Egy általános iskolába jártunk (nálunk csak 2 van), de akkor még nem ismertük egymást. Bár Tibi azt mondja ő már akkor kinézett magának. Nem csoda, tök jól néztem ki. Ő is nagyon helyes srác volt igaz? 2.OLDAL:Ezen az oldalon a szakközepes tabló képeink láthatóak. Ekkor már nem egy iskolába jártunk. Én nyíregyházi Művészeti Szakközépiskolába, Tibi meg Püspökladányban, mert akkora már elköltöztek. A katica bogarat a színei miatt választottam.3.OLDAL: Ez az egyik kedvenc közös képünk, mert Tibi szerintem nagyon sármos rajta. Azt már nem tudom pontosan hol és mikor készült. Valamelyik nyáron, valamelyik fesztiválon Tibi készítette saját magunkról. Nagyon jó érzéke van hozzá, na meg hosszú karja. 4.OLDAL:A fotó Tibi szalag tűzőjén készült, kevés volt a lány ezért én voltam a partnere a keringőben. Amikor a keresztlányom Dórika meglátta a képeket, azt mondta: Ibu királynő vagy!!! Tibi meg pingvin ember. 5.OLDAL: Az utolsó oldalon azt szerettem volna jelképezni, hogy Tibi a másik felem. Együtt vagyunk egy egész már 6 és fél éve. Pont kiegészítjük egymást, sok mindenben különbözünk, ugyanakkor jól megértjük egymást és jól tudunk együtt működni bármiben. Rózsa csokrok amit Tibitől kaptam :) van köztük évfordulós, valentin napi, nőnapi és névnapi is. Soha nem volt szívem kidobni őket, ezért inkább kiszárítottam. Csak most nyultam hozzájuk, hogy elkészítsem a szív albumot. RÉSZLETEK:
Címkék: , | edit post
Vélemények: 
1 Response
  1. cosmicgirl Says:

    Szio! Nagyon ügyes vagy! Ez a szív-album különösen tetszik!


Related Posts with Thumbnails