Balogh-Molnár Ibolya
MARATONI KIHÍVÁS 1.HÉT: VÁZLATOK ÉS SZÍNHARMÓNIÁK


Már biztos mindenki olvasta hogy a scrap.hu-n maratoni őszi kihívás indult, ami 5 hétig tart, de elég 4 oldallal elkészülni, hogy megnyerhesd a Sizzix Sidekick vágó és domborító gépet, szabadon választott vágó sablonnal együtt! De jó lenne!!! :) Egy kicsit le vagyok maradva, de azért remélem október 10-ig én is elkészülök azzal a néggyel.
Az első heti feladat az volt hogy, készítsetek egy scrapbook oldalt egy tetszőleges vázlat alapján, alkalmazva a valamelyik színharmónia típust. 


Az én oldalam: 

A háttér sima fotókarton, a papírok pedig Basicgrey-ek. A gombok pedig egyszerű rövidáru boltból valók, jó lenne a gombos kihívásra is, de ezt még a színharmóniásra készítettem.


Ez az egyetlen óvodai képem ami megmaradt, volt több is csak gyerek koromban el játszottam őket. 5-6 éves lehetek rajta, azt nem tudom pontosan. Egy farsang alkalmával készült, ahol háziasszonynak kellett öltöznöm. Akkor még megmondták és mindenki kapott a szerepéhez illő mondókát. Az enyém így szólt: (Ennyire már nem emlékeztem rá, de most itt megtaláltam.)


Kis gazdasszony vagyok én,
sütni-főzni tudok én.
Kevergetek-kavargatok,
asztalra jó ételt rakok.

Először sima komplementer kontrasztra gondoltam piros-zöld. De becsúszott egy kis sárga így raktam még hozzá egy kis kéket és végül negyedelő színharmónia lett:



Az én vázlatom, már nem tudom hogy honnan van, csak egyszer megtetszett egy oldal és le skicceltem az elrendezését:
Részletek:






Balogh-Molnár Ibolya
Hozzávalók: háttér: Basicgrey: orings brown sugar scrub/ org-2239; 
Pattenpaper archaic/ passé/ arc-1115; 
parafadugóból készült sk gombok, fonalak, fa betűk,
Betűtípus: Harington; és még koptatás, tintázás.

Az augusztusi vázlat kihívás alapján készítettem el a Velence albumom következő oldalát, ami valószínűleg az első lesz, de még nem biztos a sorrend. De az biztos hogy ennek az oldal párja lesz. És ezzel is nevezek a mint a régi szép időkben sk gomb kihívására. Jövő hónapban sajnos szünetel a vázlat kihívás, amiért nagyon szomorú vagyok :( Mónika olyan jókat hoz, soha nem tudok nekik ellenállni.


Összesen ez a 3 képem van amin rajta vagyok, még ez is jónak számít, hiszen fotós létemre én mindig a lencse másik oldalán voltam. A legfelső képen a Dose palota előtti stégen állok, hát igen ez akkor volt amikor még nálunk a magas talpú cipő volt a divat (nem vagyok rá büszke) de ne szégyelljük a múltat! :))))
A bal oldali képen egy igazi gondolás pasival fotózkodtam le, egy szót se tudtam se angolul, se olaszul, de azért megértette mit akarok.
A harmadik képen az akadémia előtti hídon állunk Anitával és Györgyivel, akik nagyon kedves barátnőim voltak szakközépben. Mind a ketten kerámia szakosak voltak, most pedig mind ketten az iparon tanulnak. Nagyon büszke vagyok rájuk!!!

Részletek:



Így néz ki a kettő együtt:

Balogh-Molnár Ibolya
Ennek nem lehet ellenállni!!!! Nézz be te is Beához. Érdemes, szeptember 14-ig.





A csomag tartalma:
  • 1 db indás, lepkés, virágos chipboard
  • 1 db karácsonyi pecsét
  • 1 db dátum pecsét
  • 1 db rich cocoa memento ink
  • 6 db Prima virág
  • 2 db fa virág
  • 1 csomag sárga habrózsa
  • 2 db fa angyalka
  • 3 db hímzett mesefigura pl. képeslapra (2 elefánt, 1 maci)
  • 1 db fonalvirág
  • 8×1 méter szalag (ősz és tél színeiben)
  • 1 db riselt pillangó
  • 2db fa levélke
  • 2 csomag galagonya (kökény? :-P )
Balogh-Molnár Ibolya
Megint elkészült egy oldal a Velence albumomba. Lassan, de biztosan haladok :)
Még a júliusi vázlat kihívás alapján kezdtem el, csak aztán nem tudtam időben befejezni és lecsúsztam a határidőről. Gondoltam se baj... azért már így fejezem be. És hogy legyen valami "értelme" is raktam rá pár sk gombot, így benevezhetem a "mint a régi szép időkben" kihívására, aminek nagy örömömre meghosszabbították a határidejét. Még szeptember 15-ig lehet nevezni. Szóval hajrá csajok! 
Hozzávalók: háttér: sk dekupázs világitó tornyos szalvétából, 
kis papírok: Basicgrey: orings brown sugar scrub/ org-2239; 
Pattenpaper archaic/ passé/ arc-1115; 
parafadugóból készült sk gombok, fonalak, papírvirágok, indák,
Betűtípus: Harington; és még koptatás, tintázás.

A háttér is sk, egy világító tornyos szalvétát felragasztottam barna kartonra decoupage ragasztólakkal, majd fehér krétával kiemeltem a gyűrődéseket. 
A gombok parafadugóból készültek, valószínűleg nem én csinálok először ilyet...de mivel nincs kör lyukasztóm olyan formát kerestem ami már eleve kerek! Szikével felszeleteltem, majd csináltam rá 2 lyukat, így már is olyan mint egy gomb, végül pedig szalag bele és beleragasztottam egy-egy papírvirág közepébe.
A képeket formára vágtam majd vastag hullámkartonra ragasztottam, így jobban kiemelkednek az oldal síkjából. Végül pedig smirglivel koptattam a szélüket.

A képek szintén 2000-ben készültek amikor még a szakközép iskolával Velencében jártam. A szállásunk egy tengerparti üdülő faluban volt. Egyik nap lesétáltunk a partra, mivel március volt a fürdéshez még hideg lett volna, ezért csak nézelődtünk és kagylókat gyűjtöttünk. Életemben ekkor láttam először és azóta is utoljára a tengert. Gyönyörű élmény volt.

RÉSZLETEK:
ezt a képet ketté vágtam, egy bottal írtam a nevem a homokba.

ezt is ketté vágtam, a "vízben" álló alak a fotós tanárom, akit nagyon szerettem és nagyban befolyásolta az életemet, rengeteg mindent tanultam tőle amit a mai napig tudok hasznosítani nem csak a munkámban, a hobbimban hanem a magán életemben is. Örülök neki, hogy 5 évig a diákja lehettem.







Related Posts with Thumbnails