Balogh-Molnár Ibolya
Íme az első digi oldalam!!! Annyira megtetszett Janka és Sabee közös készlete a Friends forever, hogy végre elszántam magam egy digi oldal elkészítéséhez. A képen a barátnőm Zsuzsi látható aki a napokban ismét megjelent az életemben, mert haza költözött Debrecenbe. Aminek én nagyon örülök!!! Ezzel az oldallal szeretném köszönteni és mivel most kedden ünnepelte a születésnapját, egyben egy kis megkésett ajándéknak is szánom. Isten éltesen drága barátném!!! A készlet letölthető itt.
Balogh-Molnár Ibolya
Ez a most elkészült oldalam a szakközépiskolából való ballagásomat örökíti meg 2002-ből. Talán már az első terveim között szerepelt ez az elrendezés és amikor megláttam ezt a háttér papírt (Scarlets Letters: Recognition) a boltban egyből tudtam mi fog rá készülni.

TABLÓ:

Látható rajta a meghívónk amin egy élet fa motívum rajzolódik ki és minden évben más színű volt. Egy fotó rólam, de nem pont az amin a tablón vagyok ill. maga a tablónk ami elég különleges volt. Egy igazi bőröndből készült, amit a bőr szakos osztály társaim varázsoltak újjá.

Még ezt a kis képet is ráakartam tenni, de nem igazán illet hozzá, ezért csak ide került. A legjobb barátnőm Zsófi rajzolta, macskaként vagyunk ábrázolva mert volt egy macska-klubunk (de ez már egy másik történet).

A TABLÓN SZEREPLŐ KÉPEM: A meghívó színeiből indultam ki, a papír bordó, a minta fekete a szöveg pedig ezüst. A háttér papíron kívül használtam még sima fotó kartont és bordó papírt is. Amiknek a szélét a nem rég vásárolt minta vágó ollómmal díszítettem. 8 különböző cserélhető feje van, nem bírtam otthagyni. Kivágtam elemeket, felhajtottam ill. máshova ragasztottam őket. Díszítésként használtam még szalagokat, gombokat és ezüst flittereket is. Részletek:

Balogh-Molnár Ibolya
Ezt az oldalt is még júniusban fejeztem be. A Scrapbookozz velünk e-magazin kreatív próba tételére készítettem, amelynek a témája a gyermekkor volt. A képeken a bátyám látható 3 éves korában, 1981-ben amikor még Imikének hívták és én még meg se születtem. Június 18-án volt a születésnapja, ezért is választottam az ő képeiből. Az oldalhoz felhasználtam Rainbow: Festő palánta készletéből a puzzle darabokat. A kék és zöld színűeket nyomtattam ki, hogy fiús legyen a hangulata. A készlet letölthető itt. Az alap sima fotó karton, a tépett papírt pedig még sokkal régebben festettem, most a szine miatt választottam. A szöveget és a számokat kinyomtattam, majd körbe vágtam. A betűtípusok: Stencil és Bernhard Cn. És ime az oldalam, ami bekerült az első 6-ba, és Altalena azt írta, hogy ha külön lett volna hagyomágyos verseny biztos én nyerem. Ez nagyon jól esett, köszönöm szépen.

Részletek:

Balogh-Molnár Ibolya
Még múlt hónap közepén készültem el ezzel az oldallal, de nem igazán volt időm írni róla. A scrap.hu freebie-i között találtam Nagy Zoltán (Paperfellow) A parton című készletének kinyomtatható PDF változatát, ami nagyon megtetszett.

De mivel nem nagyon szeretek strandolni elég kevés ilyen témájú képem van. Azért néha napján ráveszem magam, hogy fürdőrurában mutogassam magam. Főleg a Tibi kedvért, mivel ő velem ellentétben imád a vízben lenni, ja és persze úszni is tud, amit én nem mondhatok el magamról.
A képek tavaly nyáron készültek a tokaji strandon, amikor Hegyalja-fesztiválon voltunk. Szinte mindennap lementünk, én persze főleg csak napozni. De Tibi mint a mellékelt ábra is mutatja, homokvárat épített meg vizilovat utánozott, mint Jim Carrey az Ace Venturában. "El van a gyerek, ha játszik!"
A háttérpapír nevét majd később ide írom. Kéket választottam, mert illik a témához és persze szép kontrasztot alkot a narancs betűkkel. A készleten kívül még kék és fehér gemkapcsokat is használtam a díszítéshez, a kommentárokat kézzel írtam (kék és piros filccel) és jól eldugtam (a felhajtott papírokra írtam), mert túl személyesnek gondoltam.
Related Posts with Thumbnails